Ha a legújabb számítógépes hírekről van szó, akkor keresve sem találhatnánk jobb embert az öcsémnél. Egyrészt programozó, másrészt imádja az online gaminget, és a gépét turbózni, úgyhogy nincs olyan újdonság, fejlesztés szinte, amiről ő ne tudna. Ha gamereket kell meglepni valamivel a baráti körömből, mindig hozzá megyek segítségért, bízom a tudásában és a lelkesedésében. Nekem is ő szerzi be általában azokat a játékokat, amik érdekelnek, például mindig szól, ha leárazások vannak, vagy ha megjelent valami olyan dolog, ami szerinte érdekelhet engem. Érdekes egyébként, hogy gyerekként még én is jobban benne voltam ebben a világban, sőt, volt olyan is, hogy magam szereltem meg a gépemet – azóta sem tudom, ez hogyan történhetett meg. Persze azóta az informatika brutálisan sokat fejlődött, én pedig – mondjuk ki – ugyanazon a szinten ragadtam sajnos. Azért mint felhasználó, elég jól elboldogulok a rendszerekkel, de ha hardverről van szó, kuka a tudásom, mindenféle túlzás nélkül. Szerencsére mondjuk már egy HDMI kábellel elboldogulok, de ez is hosszú évekbe telt. Az online játékkal meg úgy vagyok, hogy vannak bizonyos játéktípusok, amikben jó vagyok, de a többinél csak bénázok a kontrollerrel vagy az egérrel, szóval nagyon is le lehet alázni jó pár játékban. De ez van, elfogadom, és azért persze próbálkozom tovább. Nagyon is meg tudom érteni azt, aki rácsúszik a gamelésre, én magam is érzem a túláradó adrenalint magamban sokszor – mondjuk egy autós versenynél, vagy amikor végre nem estem le tizedjére a pálya ugyanazon részénél. A főellenségek legyőzése is állítom, hogy igazán euforikus érzéssel jár. Mondom én, hogy lapul bennem egy kis kocka – de csak egy kicsi! Szerencsére egyébként a tesóm sem egy beforduló, introvertált alkat, attól függetlenül, hogy szeret játszani, szóval nem mondható az, hogy a számítógépes hírek teljesen lefoglalják.
A legutóbb például ztech elektromos kerékpár nézőben voltunk az egyik oldalon, amit apukánk mutatott nekünk azzal a címszóval, hogy talán érdemes lenne feleleveníteni az egyik kedvenc gyerekkori hobbinkat, és többet biciklizni. Még vacillálunk az elektromos és a hagyományos modellek között, mert az elektromos a környékünkön, több helyen is kifejezetten praktikusnak bizonyulna. De persze az ár miatt is át kell gondolni, melyik lenne a jobb. Na nem mondom, hogy egyből meg is fogjuk rendelni – vagy talán apa valamennyivel beszállna a költségekbe, ezzel azt akarta sugallni? Majd úgyis kiderül, mindenesetre addig legalább alaposan szétnézünk a motorbolt.co.hu oldalon. Vajon mit szólna apu, ha inkább egy robogó mellett döntenénk? Ugyanis azok is vannak szép számmal ebben az online kerékpár- és motor szaküzletben. Emellett nem csak menő kétkerekű járgányokat, hanem alkatrészeket és kiegészítőket is találhatunk náluk. Így akár a szereléshez lenne szükségünk valamire, akár egy egyedi design ragadja meg a figyelmünket, motorunkat és kerékpárunkat is a lehető legminőségibb eszközökkel turbózhatjuk fel. Korábban sokat gondolkoztam rajta már egyébként, hogy vajon egy ztech elektromos kerékpár vagy egy hagyományos kialakítású lenne a jobb választás, de szerintem helyzete válogatja, hogy melyik a praktikusabb. Mi van, ha néhány hónap múlva elköltözök? Lehet, hogy akkor már inkább egy hagyományos mellett kéne döntenem, de egyébként a ztech elektromos kerékpárok is nagyon tetszenek.
Szóval még úgy gondolom, hogy van idő átgondolni és válogatni. Igazából ez kifejezetten tetszik a webshopban: nem kell kapkodni, nyitvatartáshoz igazodni, és kifejezetten kényelmes, mert akár a kanapén elnyúlva is válogathatok, aztán pedig az ajtómig hozzák a kiválasztott termékeket. Én egyébként egy olyan ember vagyok, aki személyesen is szeret általában meggyőződni a minőségről, de most abszolút nem érzem azt, hogy bármit hiányolnék csak azért, mert nem a motorbolt.co.hu dunaföldvári üzletébe tértem be. Sajnos nekünk elég messze van – persze ha egyszer arrafelé járunk, biztos, hogy fogok egy pillantást vetni az üzletre.
Amúgy szerintem tök extra, hogy a ztech elektromos kerékpárok között háromkerekű is van, igazán menő és egyedi! De én nem kifejezetten arra pályázok – már kinéztem egy modellt, ami minden szempontból nagyon tetszik. Hagyományos kerékpárok közül pedig több is van, ami felkeltette az érdeklődésemet. Nem is csoda, hiszen mindenféle igénynek megfelelő, strapabíró minőségű bicikliket forgalmaznak, a legismertebb márkáktól egészen a kisebbekig. Nekem legalábbis volt olyan, ami új volt. Na és tudom persze, hogy ez igazán csajos hozzáállás, de olyan szép színekben kaphatók! Mondjuk láttam külön vázakat is, nem tudom, mennyire lenne elvetemült dolog akár többet is betárazni… Gondolom, ez nem olyan, mint a telefontok, hogy csak cserélgetem a napi hangulatomhoz illően, de azért nem merem apát megkérdezni erről. Vegyük is úgy, hogy nem mondtam semmit.
Mindenesetre jó tudni, hogy a motorbolt.co.hu oldalról alkatrészt is bármikor tudunk rendelni, legyen szó nem csak az említett biciklivázról, hanem például kormányzárról vagy nyeregről. Biztos vagyok benne, hogy aki jobban ért a biciklikhez, mint én (ami nem nehéz), az még nagyobb örömét fogja lelni ezekben a menüpontokban. És akkor még a motorokról nem is beszéltünk, és a menő motoros felszerelésekről és alkatrészekről! Mintha két fő része lenne a webshopnak, de tényleg, annyira sok motoros és biciklis dolog van. De ha úgy vesszük, a biciklik kategóriáját is külön tudjuk szedni elektromosra és hagyományosra. Na és ott vannak a gumik is: nem csupán kerékpár- és motorgumi, hanem például gumis kiegészítők, gokart gumi és utánfutóra való is megtalálható a kínálatban. Egyszóval akár gondolkodhatunk úgy is, hogy a +1 kategória a különböző gumiabroncsoké, amire talán elsőre nem számítanánk, ha a kezdőlapra érkezünk (bár láthatjuk, mint utolsó menüpontot).
Biztos vagyok benne, hogy ha érdekelnek a kétkerekű járgányok, akkor a rögtönzött bemutatóm után, vagy akár már közben is a motorbolt.co.hu oldalra kattintasz – és azt kell, hogy mondjam, nagyon jól is teszed. Már alig várom, hogy rendeljünk az oldalról, és végre újra “száguldozhassunk” a természetben – örülök, hogy apa bedobta ezt az ötletet, legalább végre kicsit kiszabadulunk az online létből.