Az internetről tudtam meg, hogy miért is jó a székhelyszolgáltatás

Az internetes fórumokon nagyon sok vicces, érdekes, vagy éppenséggel szomorú történetet lehet olvasni.

Valóban jó tudni, hogy mi folyik a nagyvilágban, és mások mikor milyen élethelyzetekbe kerülnek, ami számunkra talán elképzelhetetlen lenne. Sokan mégis visszasírják azt az időszakot, amikor az emberek nem az interneten és a közösségi médiában osztották meg a velük történteket – főleg ha valamilyen kellemetlen eseményről van szó -, hanem a legközelebbi barátaiknak mesélték el ezeket, mert ez sokkal személyesebb kapcsolatokat eredményezett. Manapság pedig már bárki bármit posztolhat névtelenül bármilyen fórumon.

Az egyik ilyen közösségi oldalon osztott meg legutóbb egy anonim felhasználó egy érdekes történetet. Informatikus vállalkozóként dolgozott az illető otthonról a többszáz ezer forintot érő számítógépéről. Végre itt volt az ideje lazítani egy kicsit, amikor először vacsorázni hívta az új barátnőjét a bérelt lakásba, ahol a számítógépe, és ezáltal a munkahelye is volt. Ekkor azonban megjelentek az adóellenőrök, akik valamilyen fizetési késedelemre hivatkozva a barátnő szeme láttára lefoglalták a számítógépet. Emberünknek pedig éghetett a feje több dolog miatt is.

Ha jobban belegondolunk, a hasonló helyzeteket viszonylag könnyen el lehet kerülni, főleg infomatikusként. A székhelyszolgáltatás árak sehol sem olyan magasak, hogy valaki, aki ebben az iparágban dolgozik, ne tudja azokat megfizetni. Sőt, számos székhelyszolgáltató cég, mint például a szekhelyszolgaltatas24.hu is kínál olyan lehetőséget, ahol a befektetett költségek visszajönnek, mivel a cégünk székhelyét iparűzési adó mentes településen helyezik el. Tehát a székhelyszolgáltatás miatt eggyel több költségünk van, fizetendő adónemből viszont eggyel kevesebb, így minden kiegyenlítődik.

A székhelyszolgáltatás árak szerintem nagyon kedvezőek egyébként a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál, de lássuk csak, hogy miért is fizetünk konkrétan egy ilyen cégnek? Emberünknek, akit most nevezzünk az egyszerűség kedvéért Pistának, szerintem ötször annyit is megért volna a székhelyszolgáltatás, ha tudta volna, hogy ilyen helyzetbe fog kerülni!

Szóval képzeljük el, hogy mi lett volna, ha Pista igénybe veszi a szekhelyszolgaltatas24.hu által kínált csomagok valamelyikét!

Először is, azt nem tudjuk, hogy Pista mikor milyen fizetési felszólítást nem kapott meg vagy veszített el. Ha a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál lett volna a cégközpontja, talán már itt meg lehetett volna akadályozni a kellemetlen helyzetet. A vállalat személyzete ugyanis gondoskodik róla, hogy minden cégvezető ügyfelük hiánytalanul megkapja a beérkező postát.

Másodsorban Pistának az értékes számítógépre a céges munkavégzés miatt volt szüksége. Ez viszont a végrehajtók számára nem volt teljesen egyértelmű, mivel a készüléket Pista otthonában találták meg. A székhelyszolgáltatás megléte által szét tudjuk választani a munkánkat és a magánéletünket. A hatóságok a cégünk székhelyén fognak felkeresni bennünket hivatalos ügyekben, itt pedig csak ahhoz tudnak nyúlni, ami egész biztosan a cégünk tulajdonát képezi, és nincs összeköttetésben a saját jogon birtokolt tárgyainkkal. A szekhelyszolgaltatas24.hu nem fogja akadályozni a hatóságok szakszerű munkáját, sőt, az eredményes megbeszélés érdekében még tárgyalót is biztosít számunkra szükség szerint.

Mivel Pista otthoni vállalkozását könnyen megtalálták, feltételezzük, hogy ki volt rakva megfelelő módon a cégtáblája. Vannak viszont olyan esetek, amikor inkább megtartanánk magunknak, hogy mivel foglalkozunk, mivel bizonyos céges adatoknak mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, a cégnév alapján pedig bárki rá tud keresni ezekre. A szekhelyszolgaltatas24.hu ezért diszkréten, ugyanakkor az előírások szerint el tudja helyezni a táblát ott, ahol nem a szomszédunknak kell azt nézegetni.

Egy biztos, ezek alapján én mindenképp a székhelyszolgáltatás igénybevétele mellett döntenék!