Egy informatikus arc élete

Mielőtt elkezdeném a kis történtemet, előtte szeretném leszögezni, hogy nem minden informatikus nevében beszélek. Tisztában vagyok vele, hogy sok a kivétel, és ez a történet most tényleg csak a saját példám lesz.

Szóval én egy programozó matematikus vagyok, és nagyjából minden ehhez kapcsolódó sztereotípia igaz rám. Keveset sportolok, sokat ülök a számítógép előtt (nemcsak munkára, de szabadidős tevékenységként is sokat használom), a főzést pedig hírből sem ismerem és inkább mindig rendelek valamit valahonnan.

Tudom, hogy a felsorolt dolgok nem éppen jók, de még csak 26 éves vagyok, szóval van még időm változni egy pozitívabb irányba.

Ami még jellemző rám, hogy ritkán takarítok. Kivéve akkor, ha meglátogatnak a szüleim vagy esetleg átjön hozzám egy lány. Ilyenkor azért persze összeszedem magam, és letisztítom a bútorokat, illetve a kezembe veszem a porszívót is.

Egy irodában dolgozom amúgy, sok más programozóval együtt. A munkahelyem mindig nagyon tiszta, pedig én is a kollégáim nem figyelünk erre oda különösebben. Úgy tűnik, hogy a takarítók jó munkát végeznek a takarítógépekkel.

A vezetőség egyébként panaszkodott, hogy ezeknek a takarítógépeknek a karbantartása nagyon drága, és gondolkodnak rajta, hogy inkább eladják őket, és keresnek egy céget, akiknél bérlési lehetőség is van.

Én véletlenül pont ismertem egy ilyen vállalkozást, így ajánlottam is őket a főnöknek. Akikről szó van, az a Greenway Magyarország Kft.

Mindenki számára, akinek szüksége lenne egy profi ipari takarítógépre, de problémát jelent annak a finanszírozása, érdemes hozzájuk fordulni.

Miben is rejlik ennek a szolgáltatónak az egyedülállósága?

Olyan bérleti feltételeket teremtenek az ügyfelek számára, hogy azoknak a későbbiekben már eszébe sem jutna, hogy ipari takarítógépeket vásároljanak.

Csak gondoljunk bele, mivel kell számolnunk akkor, mikor a vásárlás mellett döntenénk?

Vennénk egy eleve drága berendezést, aminek az értéke folyamatosan romlani fog, így ha netalántán a későbbiekben mégsem lenne rá szükségünk, akkor csak veszteségesen tudnánk azt tovább adni.

De arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ilyen berendezéseknek a karbantartása és javítása egy drága dolog, ami ráadásul eléggé kiszámíthatatlan is, így a pénzügyi tervezhetőséget is meglehetősen megnehezíti. Ha ilyen helyzetben vagyunk, akkor sosem tudhatjuk biztosan, hogy mekkora kiadásokkal kell számolnunk a takarítógépekkel kapcsolatban a következő hónapokban.

Az sem egy utolsó szempont, hogy nem biztos, sikerül-e találni olyan személyzetet, akik képesek szakszerűen elvégezni ezeknek a gépeknek a javítását.

Ezzel szemben mit kapunk, ha a Greenway Magyarország Kft. bérbeadási szolgáltatását választjuk?

Egy havi, fix költségért cserébe profi takarítógépet kapunk, melynek a szervizeléséről és alkatrész ellátottságáról is gondoskodnak helyettünk. Ha bármi meghibásodna a takarító berendezésben, akkor azt rövidesen megjavítják.

Ez így igazán kényelmes, és nekünk semmi más dolgunk nincs, mit használni az ipari takarítógépet.

A fentieket figyelembe véve egyszerűen minden a bérlés mellett szól a vásárlással szemben.

A Greenway-nek köszönhetően ennek pedig semmi akadálya, szóval ha Téged is meggyőztek a fenti észérvek, akkor még csak keresned sem kell a megfelelő szolgáltatót erre a célra, hiszen már meg is találtad őket.

Mivel még mindig olvasod a soraimat, emiatt merem feltételezni, hogy ez a dolog Téged valóban érdekel. Ha írásommal nem sikerült kielégítenem az információéhségedet, akkor bátran gépeld be a weboldaluk címét a böngésződbe: greenwaykft.hu.

Ez ez nagyon jól összerakott weboldal, így biztos vagyok benne, hogy itt minden további tudnivalót megtalálsz ezzel a fantasztikus szolgáltatóval kapcsolatban, amire még szükséged lenne.