Szemránckrémek a monitort bámuló kékfény-molyoknak

A z-generáció gyermekeként együtt cseperedtem fel a számítógépek fejlődésével. Mivel a kezdetektől fogva a látószögemben volt ez az eszköz, sokszor hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy az egésznapos használat bizony már rövid távon is komoly hatással lehet a szervezetemre. A sok ücsörgés, derékbántalmak és persze a szem romlása… Valahogy elfelejtjük nem túlzásba vinni az eszköz használatát, mert “mindenhez is” kell(het). Az élet iróniája, hogy az általa okozott bántalmakra is ezen az eszközön rendel az ember orvosságot. Holnap nekem például szemránckrémek érkeznek.

Anyukámnak és magamnak is rendeltem egy Laumar terméket, ami az InstanTENSE Plus nevet viseli. Azért esett erre a választásunk, mert a baráti körben mások jó véleménnyel voltak róla és úgy voltunk vele, hogy miért ne próbáljuk ki? Ahonnan az ajánlás érkezett, ott nagyon hasonló eredményekről számolt be az illető, mint amilyen információk és vásárlói visszajelzések a weboldalon olvashatók. A szemránckrémek közül nem egyszerű a választás, mert annyiféle van belőlük, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Ezért gondoltam, hogy megosztom veletek én is ezt az oldalt, az instantense.hu-t, ami alapján nekem könnyebb volt meghozni ezt a döntést. Itt ugyanis pont összehasonlítanak három szemránckrémet, ami hasonló ígéreteket kínál a vásárlóknak. A vélemények viszont mégis, jelentősen eltérők az InstanTENSE Plus javára.

A további fotók, szakvélemény és videó is arra ösztökélt, hogy próbáljuk ki, mert ezekkel az eredményekkel valóban kilóg a szemránckrémek közül. Remélem, hogy ezt a kiemelkedő hatást nemsokára én is érezhetem és arról majd ismét beszámolok itt a blogon. Addig pedig ajánlom az instantense.hu-t, ha tapasztaltatok már karikákat, duzzanatot a szemetek körül, vagy nálatok is megjelentek már az első (vagy sokadik) szarkalábak.